BWSP Gobert és Társai másodfokon megnyert egy komplikált nemzetközi jogi pert, egy nemzetközi szállodalánc képviseletében a német legfelsőbb bíróságon.
Irodánk büszkén jelenti be, hogy a jogi csapatunknak sikerült megnyerni egy bonyolult határokon átnyúló jogi ügyet, a culpa in contrahendo (hiba a szerződéskötés) alapján. Ez nem egy mindennapi ügy, hiszen nagyon bonyolult és ritka culpa in contrahendo alapján elnyerni egy ügyet a német bíróságok előtt, különös tekintettel arra, hogy csapatunknak úgy sikerült elérni ezt a sikert, hogy a német szakértelmünket
Budapestről nyújtották!
A jogi csoportunk az ügyet az elsőfokú eljárás után vette át, és sikerült teljesen megváltoztatni az elsőfokú bíróság ítéletét másodfokon. Az ügy közel-keleti befektetők több milliárdos beruházásához kapcsolódik itt, Budapesten.
Jótékonysági golf rendezvény
A jótékonysági golf rendezvényünk idén nyáron igen sikeres volt! A rendezvényen adományozott pénzből három beteg gyermeknek tudtunk ajándékokat vásárolni. Ezek átadásáról itt találhatnak egy rövid összefoglalót.
Gobert és Társai image film
BWSP Legal bővíti tagjai számát egy belgrádi partnerirodával
A BWSP Legal örömmel jelenti be, hogy a közép-kelet európai (CEE) jogi társulás bővül egy új taggal, a JMS ügyvédi irodával. A JMS Szerbia egyik vezető ügyvédi irodája. Az iroda ügyvezető partnere Nenad Milovanović, szakterülete a társasági- és kereskedelmi jog, a szerzői jog, valamint a szellemi tulajdonjog. Nenad Milovanović jelenleg egy széles spektrumú nemzeti és nemzetközi ügyekkel foglalkozik a Legfelsőbb Bíróság és a szakmai fegyelmi bíróságok kooperációjával.
A jogi társulás, így már öt partner irodából áll, öt európai fővárosban: Bukarest, Budapest, Szófia, Prága és Belgrád. A tárulás 2012. szeptemberében alakult, és az új ügyfelek száma folyamatosan bővül.
Prominens ügyvédi irodák a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában egy új kelet-közép európai jogi társulást hoztak létre.
Az ügyvédi irodák DVORAK & SPOL. (Prága, Cseh Köztársaság), Gobert és Társai (Budapest, Magyarország), Hammond, Bogaru and Associates (Bukarest, Románia) és IlievaVoutcheva & Co (Szófia, Bulgária), örömmel jelentik be, hogy 2012. szeptember 20 napján egy új CEE jogi társulatot hoztak létre, BWSP néven. A BWSP 4 ügyvédi irodában tevékenykedik, Budapesten, Bukarestben, Szófiában és Prágában, számos nyelven, többek között angolul, franciául, németül és oroszul. A BWSP több mint hatvan gyakorló ügyvédet foglalkoztat, számos jogterületen, öt joghatásban. A BWSP számos teljes körű jogi szolgáltatást nyújt CEE területén, olyan ügyfelek számára, akik egy ügyvédi irodát szeretnének megbízni az komplett jogi ügyeikkel, a CEE régióban. E struktúra létrehozásával a partner irodák képesek a meglévő és a leendő ügyfeleiknek egységes jogi szolgáltatást nyújtani.